Drága Cosmo,
Ősidők óta olvaslak titeket, dupla elismeréssel, mert hosszú éveken át jómagam is újságíró voltam, és szenvedéllyel szerettem a munkámat.
A magazin sajnos három éve megszűnt és nekem sürgősen új állás után kellett néznem. Egy olyan munkahelyen kezdtem el dolgozni, ami kicsit sem testhez álló számomra, de nagyon jól megfizették a nyelvtudásom, így belevágtam. Az első időszakban mindennap egy szélmalomharcnak tűnt, rettentően hiányzott az, hogy a csajos énemet belevihessem ebbe a szakmába. Mielőtt viszont vadul álláskeresésbe hajtottam volna magam, összeszorítottam a fogam és csak azért is elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy a legtöbbet hozzam ki ebből a munkából. Most, két és fél év elteltével, magamhoz képes magas szintre jutottam a szakterületemen, amit lelkesen honorálnak is. Ma is előfordul, hogy pokolian hiányzik a nőiesség, egyéniség a munkámban, de ilyenkor előkapom a Cosmót és elég csak picit átlapozzam, azonnal visszajön az “istennő-érzés”, még ebben a félig meddig férfias szakmában is. Hiszem, hogy egyszer még újra írhatok!
Köszönöm, hogy mellettem vagytok a nehezebb napokon, és üzenem mindenkinek, aki kétségbeesetten akarja leváltani a nem annyira tökéletes munkahelyét, hogy mielőtt tovaállna, próbáljon meg még egyszer toppon lenni a jelenlegi szakmájában.
Boldog Ünnepeket!
Szilvi
Te mit érzel, amikor egy korszak véget ér az életedben? Egy többéves időszak, amiben volt sok jó és persze néhány kellemetlen élmény is, és a szívedhez nőtt minden, ami vele járt. Furcsa, vegyes érzés keríti ilyenkor hatalmába az embert: egyrészt sajnálja, hogy véget ér valami, amihez hozzászokott, amit megszeretett benne, és ami úgysem lenne már ugyanolyan, mint korábban, másrészt várja az újat, nyitott mindenre, és nagy erőkkel tervezget, hogy mi lesz ezután. Szerintem ilyenkor egyik érzést sem lehet, sőt, nem is kell elnyomni magunkban: a szép emlékeket mindig meg kell őrizni, és szeretettel kell rá gondolni, ami ezután jön, azt pedig egyfajta újjászületésként kell megélni, ami talán mindent megváltoztat az életünkben.
Szóval, rengeteg tapasztalattal gazdagodva és okulva a régi élményekből vágjunk most bele valami igazán másba, ami kezdődhet akár januárban is…
Alexa
Kedves Cosmo!
Idén a Mikulás valami igazán testhezállóval lepett meg. Tegnap a barátom anyukájához már megjött a Mikulás és egy igazi Cosmo-Mikulással lepett meg. Nemcsak a meglepetés, de az öröm is nagy volt, hogy a kedvenc magazinomat lapozgatva már egy kis Cosmo csokimikulást is majszolgathatok Gondoltam, megosztom veletek kép formájában ezt a gyöngyszemet
Zsófi

Kedves Cosmo!
Évek óta rajongótok vagyok. Minden számban találok olyan cikket, ami úgy érzem, kifejezetten nekem szól, de ami a múlt hónapban történt velem, az egészen különleges.
November közepén egy hétfői napon jókedvvel és lendülettel telve érkeztem be a munkahelyemre. Kollégáimmal épp a napi teendőket egyeztettem, mikor a főnököm az irodájába hivatott és közölte velem, hogy ugyan szakmailag és emberileg is elégedett velem, pénzhiány miatt decembertől nem tud alkalmazni. Azt sem tudtam, kínomban sírjak-e vagy nevessek, egy világ omlott össze bennem. Mikor zokogva hazaértem, az íróasztalomon várt a Cosmo decemberi száma. (A pasim minden hónapban a megjelenés napján megveszi nekem a kedvenc magazinomat :)) Annyira ki voltam borulva, hogy nem volt türelmem szépen lapozgatni, csak úgy találomra felütöttem az újságot, és lássatok csodát: pont a 96. oldalon nyílt ki a “Kösz, hogy nem kellettem!” című írásnál. Hangosan felnevettem! Mi ez? Tréfát űz velem a sors?” - fakadtam ki. Aztán ahogy elkezdtem olvasni a cikket, egyre inkább világossá vált számomra, mennyire igaz minden sora. Végiggondoltam, hogyan is alakult a karrierem az elmúlt években és bizony rájöttem, hogy a nagy előrelépéseket mindig egy nagy csalódás, pofon előzte meg. Ennek tudatában most bánkódás helyett bizakodva tekintek a jövő elé. Bár tudom, nem lesz könnyű, hiszek benne, hogy 2012 valami egészen újat hoz nekem. Köszönöm Cosmo!
Gabi
Régóta hódít a vámpírtrend. Minden hemzseg a vérszívóktól: a könyvek, a filmek, a kiegészítők, és ugyan a célcsoport a tiniket célozza meg, jóval a korosztályon innen és túl is vannak rajongóik. Az Anne Rice könyvek után (az Interjú a vámpírral volt az első gyöngyszem, amit meg is filmesítettek: Brad Pitt és Tom Cruise alakításával) a következő nagy generációs durranás az Alkonyat-sorozat volt a jóképű Robert Pattinson és a kidolgozott testű Taylor Lautner főszereplésével. A legújabb rész az Alkonyat - Hajnalhasadás I. része, amit múlt héten mutattak be a hazai mozikban. Úgyhogy ha téged is lázba hoznak a vérfarkasok és a vérivók, akkor irány a legközelebbi mozi (lehetőleg a barátnőddel, mert nem valószínű, hogy a pasid is olyan lelkesen fog fel-fel sikkantani a félmeztelen férfitestek láttán, mint te).

Kedves Cosmo,
Nemrégiben az anyukámmal nagytakarítást tartottunk a padláson és rengeteg olyan ruhára bukkantunk,amiket már évek óta nem hordott senki sem a családban. Egy ideig tanácstalanul álltunk a sok holmi fölött, aztán kitaláltuk, mi lenne, ha ezek a ruhadarabok olyan helyre kerülnének, ahol igazán szükség van rájuk. Így szépen bedobozoltunk mindent, bepattantunk a kocsiba, és elvittük egy szeretetszolgálathoz. Jó volt látni az örömöt az ottlakók arcán, és jó érzés volt jót tenni. Amikor pedig hazaértem, rám is várt egy meglepetés: egy e-mail tőletek azzal, hogy parfümöt nyertem az egyik játékon!
Ismét bebizonyosodott,hogy jót tenni érdemes!
Még egyszer köszönöm!
Üdv:
Zsuzsi
Most ünnepeltem a szülinapomat, a család után a szerkesztőségben is megünnepeltük az eseményt. Néhány év alatt alaposan megismertük egymást, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mindenki olyan meglepivel kedveskedett, amiről tudják, hogy a személyes kedvencem, vagy legalábbis nagyon örülnék neki. Tudják, hogy mi a kedvenc tusfürdőm, milyen márkát szeretek, amit nem lehet itthon kapni (és furfangosan, akár hetekkel korábban beszerzik), hogy milyen ékszereket viselek szívesen, hogy a marcipános csokit szeretem, és mostanában örömömet lelem a főzésben, sőt azt is, hogy olyan ételeket készítek, amik gyorsan megvannak. Eltalálták az öltözködési stílusomat és a méretemet, és az otthoni pihenésemre is gondoltak, természetesen szintén csakis „Alexás” stílusban. Mindez megkoronázva persze egy tálca isteni házi sütivel. Mi kell még egy szuper szülinaphoz?
Alexa
Kedves Cosmo!
El sem hiszitek, hogy mennyire tökéletes pizsama partyban volt részünk a barátnőimmel az elmúlt napokban. Fogadalmat tettünk, hogy minden titokban marad, ami ezeken a napokon történik. Körmöt festettünk, sminkeltünk, a hajzuhatagunkat próbáltuk valahogy beállítani, halálra nassoltuk magunkat mindenféle jóval (vagy éppen rosszal), végigbeszélgettük az éjszakát fagyival a kezünkben, sütöttük-főztünk, társasoztunk, nevettünk és sírtunk a tipikus csajos filmeken, karaoke-ztunk és táncoltunk, és természetesen az összes eddigi Cosmót végignyálaztuk fulladásig nevetve.
Ha ti nem lennétek, nem lett volna ilyen igazán élményekben gazdag, csajos bulink.
Millió köszönet:
Vivi, Dóri, Tius

Gyerekkorodban listákat tudtál volna írni, hogy mi szeretnél lenni, mit szeretnél elérni, azonban ahogy nőttél, az álmaid szép lassan homályba vesztek? Jöttek az iskolák egymás után, vagy egyszerűen csak a szüleidnek szerettél volna megfelelni, és hirtelen észbe kaptál, hogy egy csomó dolog kimaradt az életedből? Ha ezt felismered, és megfogalmazódik benned, hogy változtatni szeretnél, azzal már egy lépést tettél afelé, hogy azt az életet éld, amit mindig is szerettél volna. Félsz belevágni az ismeretlenbe? Fogalmazd meg, mit szeretnél igazán kipróbálni vagy megtenni, és amikor elérkezik az idő, érezni fogod, hogy MOST kell fejest ugrani az új élményekbe, az új impulzusokba, a dolgokba, amikbe azelőtt soha nem mertél.
Ha ezt megteszed, rájössz, hogy tiéd a világ!
Zita
Nyáron nem volt alkalmam elutazni, ám most bepótoltam mindent. Nürnbergbe utaztam egy hétre lazulni, kikapcsolódni, csajos programokat csinálni a nővéremmel. Ahogy felszálltam a repülőre, magam mögött hagytam a hétköznapi gondokat, és ez a nyugalom végig megmaradt az utazás alatt.
A kiruccanás szuperül sikerült, rengeteg jó dolgot csináltunk a kulturális programoktól a shoppingtúrán át a közös főzésekig és az étteremben való degeszre evésig. 
Régebben nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog Németország, de miután már láttam Münchent, Nürnberget és Bamberget, alig várom, hogy felfedezzem az ország többi részét is.
Alexa
|
|
|