Ismerős az érzés? Úgy látod, hogy minden ok: jól érzed magad a bőrödben, érzelmileg is stabil lábakon állsz, az életed legtöbb része harmonikus, és akkor egyszer csak beüt a krach. Angolul van erre egy kifejezés: „shit happens”. Velem tegnap történt ez. Elindultam reggel dolgozni, minden szép és jó volt, délután a barátaimmal moziztam (az Alice Csodaországban-t néztük meg 3D-ben, mindenkinek csak ajánlani tudom, Tim Burton valami zseniális!), estére is voltak már terveim, és amikor végre hazaértem, egyszerűen nem nyílt az ajtó. Feszegettem egyre erőszakosabban, de semmi. Fél óra után feladtam a próbálkozást, és szakemberek segítségét vettem igénybe. Röpke másfél óra múlva, úgy fél 10-re már bent is voltam a lakásban, szétvert küszöbbel, csempével, ajtóval és zárakkal megspékelve. Az ajtómon akkora lyuk éktelenkedett, hogy átdughattam volna rajta az öklömet, na és persze a másnapi javításig a zár sem volt működőképes. Mindennek a tetejébe megkaptam, hogy azért ilyen nehéz bejutni az ajtómon, mert túl jó minőségű a hevederzáram. Ahogy elnéztem, hogy szakemberek fúrják-faragják órákig az ajtómat a bejutásért, azért elégedettség töltött el, hogy hozzám aztán nem nagyon lehetne betörni. Igaz, ezúttal én sem jutottam be könnyen a lakásba. Az idegeim vad táncot jártak, de amikor elmentek a zárasok, és láttam a fényt az alagút végén, akkor leültem egy bögre forró cappuccinoval és békésen szürcsölgettem. Hogy miért? Apukám felhívott utána (előző héten bevitte a kórházba a mentő, de hála az égnek semmi baja nem volt) és mondta, hogy ne stresszeljek ilyeneken, ez csak egy ajtó. Ettől meg is nyugodtam, és elkönyveltem, hogy „shit happens”. Ha nem muszáj, ne csináljuk ki az idegeinket. Főleg olyan dolgokon ne, amin nem is érdemes…

Zita