Kedves Cosmo!
Köszönöm! Hogy mit… 2008 májusa óta itthon vagyok a kisfiammal. Azelőtt úgy éltem, mint egy átlag “Cosmo-lány”. Divatos ruhák, smink, frizura, sport, minden, ami egy fiatal nőnek szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. Ez a baba érkezésével szinte eltűnt az életemből. Most, hogy már visszanyertem alakomat, van időm magamra, és a tavasz beköszöntével rádöbbentem, hogy a régi ruháim elavultak, a sminkkészletem lejárt, tehát nem tudok kilépni az utcára trendi anyukaként. És ami rosszabb, nem is tudtam, mi most a trendi…. Szerencsére az újságosnál megláttam régi életem egyik hozzátartozóját, a Ti újságotokat, benne ajándék sminkkészlettel, és tudtam, itt az idő változtatni. A sminkkészlet színei hozzám passzolnak, ez kezdésnek nagyon jó. Átolvasva a Cosmopolitant megtudtam, mit vegyek fel, és hol szerezzem be, illetve egy jó programot is találtam magamnak és barátnőmnek, amin végre NŐ lehetek és nem csak anya: a Cosmopolitan Bikinishowt, amit nagyon várok. Szóval köszönöm Nektek, hogy újra nőt faragtatok belőlem 
Üdv, Szilvia
Gyere el te is a Bikinishowra! A részletekért klikk ide!
Kedves Cosmo-lányok!
Szeretném veletek megosztani a történetemet, tanulságos lehet.
Múlt év február óta a szüleim válnak, igazi sárdobálós történet, sajnos nem Anyu oldaláról…
Öcsémet és engem nagyon megviselt ez az egész hercehurca, főleg hogy az apai rokonság is ellenünk fordult. Én Londonból jöttem haza Anyunak segíteni, a munkámat feladva és a barátaimat otthagyva, érthető, hogy emiatt még rosszabbul éreztem magam. Igazi Cosmo-lány vagyok, kiállok az igazam mellett, és nem szoktam megijedni az akadályoktól, de ez az időszak nekem is sok volt. Kicsit apatikus hangulatomban kitaláltam, hogy léböjtkúrázni fogok, a családomnak azt mondtam, hogy a méregtelenítés jót fog tenni egy ilyen stresszes év után. Nagyon keményen ráálltam a napi 4 liter zöldteára, evés smafu, és hiába kezdtem el gyengülni, amikor mérlegre álltam, mindig kevesebbet mutatott, és ez erőt adott, hogy folytassam. Persze a barátaim próbáltak a lelkemre beszélni, eredmény nélkül, pedig kezdtem elfogyni.
Aztán Anyu meglepett a márciusi Cosmóval, tudja, hogy ez feldobja a hangulatomat, és elolvastam a Majdnem belehaltam a fogyókúrába című riportotokat. Ha lehet ilyet mondani, “megvilágosodtam”. A cikketek kb. 5 perc alatt nyitotta fel a szememet, hogy mennyire nem jó, amit csinálok, és hogy ez csak menekülés a problémáim elől. Teljesen a hatalmába kerített az az érzés, hogy van egy olyan pontja az életemnek, amit én uralok, ráadásul látványosan, és tudat alatt így büntettem magam a szüleim viszonya miatt. Azóta persze abbahagytam az önkínzást, és ami a legfontosabb, beszéltem a családommal erről a helyzetről őszintén, így most még szorosabb köztünk az összetartás, mint eddig.
Köszönöm, hogy ilyen nyíltan írtok az ilyen kényes témákról, engem időben megállítottatok. És üzenem sorstársaimnak, akiknek a szüleik kapcsolata viharos vagy éppen véget ért, hogy: Lányok! Ébresztő! Ne okoljátok magatokat a kialakult helyzetért, emelt fővel lépjetek tovább és ne feledjétek, hogy a Cosmo-csajszik nem hibáztatják magukat olyan dologért, amiről nem tehetnek!!!
Legyen nagyon szép napotok!
Zsuzsi
Ismerős az érzés? Úgy látod, hogy minden ok: jól érzed magad a bőrödben, érzelmileg is stabil lábakon állsz, az életed legtöbb része harmonikus, és akkor egyszer csak beüt a krach. Angolul van erre egy kifejezés: „shit happens”. Velem tegnap történt ez. Elindultam reggel dolgozni, minden szép és jó volt, délután a barátaimmal moziztam (az Alice Csodaországban-t néztük meg 3D-ben, mindenkinek csak ajánlani tudom, Tim Burton valami zseniális!), estére is voltak már terveim, és amikor végre hazaértem, egyszerűen nem nyílt az ajtó. Feszegettem egyre erőszakosabban, de semmi. Fél óra után feladtam a próbálkozást, és szakemberek segítségét vettem igénybe. Röpke másfél óra múlva, úgy fél 10-re már bent is voltam a lakásban, szétvert küszöbbel, csempével, ajtóval és zárakkal megspékelve. Az ajtómon akkora lyuk éktelenkedett, hogy átdughattam volna rajta az öklömet, na és persze a másnapi javításig a zár sem volt működőképes. Mindennek a tetejébe megkaptam, hogy azért ilyen nehéz bejutni az ajtómon, mert túl jó minőségű a hevederzáram. Ahogy elnéztem, hogy szakemberek fúrják-faragják órákig az ajtómat a bejutásért, azért elégedettség töltött el, hogy hozzám aztán nem nagyon lehetne betörni. Igaz, ezúttal én sem jutottam be könnyen a lakásba. Az idegeim vad táncot jártak, de amikor elmentek a zárasok, és láttam a fényt az alagút végén, akkor leültem egy bögre forró cappuccinoval és békésen szürcsölgettem. Hogy miért? Apukám felhívott utána (előző héten bevitte a kórházba a mentő, de hála az égnek semmi baja nem volt) és mondta, hogy ne stresszeljek ilyeneken, ez csak egy ajtó. Ettől meg is nyugodtam, és elkönyveltem, hogy „shit happens”. Ha nem muszáj, ne csináljuk ki az idegeinket. Főleg olyan dolgokon ne, amin nem is érdemes…
Zita
Kedves Cosmo!
Már régóta lelkes olvasótok vagyok. Mindig örülök a nagyon klassz ajándékoknak, amiket az újságokhoz adtok. A legutóbbi ajándék, az a gyönyörű és praktikus táska velem volt életem nagy eseményén. A párommal Rómába utaztunk, ahol megkérte a kezem. Az út nagyon jól sikerült, hazafelé a repülőről még a meteoritrajt is láttam. Kívántam is, és remélem, hogy teljesülni fog. Szeretném, ha még sok ilyen úton vehetnék részt a párommal, ahová elvihetem a jobbnál jobb ajándékaitokat. Bízom benne, hogy még sokáig velem lehetnek az újságaitok is, amelyek nagyon nívósak, és az élet minden területére praktikus tanácsokat adnak.
Kedvenc magazinomnak további sikeres működést kívánok, és köszönöm, hogy velem voltatok!
Puszi nektek: Zsuzsi
|
|
|
