Idén nyáron diplomázom, ha minden kötél szakad, addig pedig minden gondolatomat a szakdolgozat tette ki, most meg már az államvizsga. Tervezgetésben mindig nagyon jó voltam: aki ismer, tudja, hogy minden nap egy új A/4-es listám van az éppen aktuális tennivalókról.
Vannak rövid távú és hosszú távú listáim is, és igazi örömforrást jelent számomra, ha kipipálhatok egy tételt. Az egyik barátnőmmel elhatároztuk, hogy nyáron ellátogatunk Londonba, már közel egy hónapja lefoglaltuk a szállást és a repülőjegyeket, és engem megnyugtat a tudat, hogy addigra minden bizonnyal túlleszek a nehezén.
Rengeteg olyan ismerősöm van, aki nem szeret előre gondolkodni, és még azt sem tudja, mit fog a következő fél órában csinálni, nem hogy egy év múlva. Nem állítom, hogy ez rossz dolog, de én akkor is makacsul tartom magam ahhoz, hogy tervezgetni jó érzés. Sikerélményeket szül és elégedettséget, és a tervekben van még egy nagyon jó dolog: könnyedén megváltoztathatóak, mivel nincsenek kőbe vésve. Úgyhogy próbáljátok ki: vegyetek elő egy papírt és írjátok fel, mi mindent szeretnétek elérni az elkövetkező időszakban: kis és nagy dolgokat egyaránt. És most jön a neheze: tegyetek azért, hogy mindez megvalósuljon!
Zita
Van néhány tuti fotód arról a felejthetetlen nyaralásról vagy egy szuper buliról? Esetleg a pasiddal büszkélkednél, vagy kis kedvenceidet mutatnád meg barátaidnak? Töltsd fel kedvedre képeidet, és oszd meg azokat ismerőseiddel a Cosmo.hu fotógalériájában! Te is böngészhetsz mások képei között, sőt, még értékelheted és kommentelheted is azokat! Hozz létre saját albumot a Cosmo-albumokon belül, vagy az előre megadott tematikus albumokba töltsd fel a legszuperebb fotóidat!
Kattints ide, hogy a fotógalériához juss, a későbbiekben pedig a cosmo.hu főoldaláról is elérheted a galériát!
Mutasd meg magad a világnak!
Nézd meg te is az év legtrendibb, legdögösebb fürdőruháit az idei Cosmopolitan Bikinishow-n!
Április 16-án, csütörtökön este 8 órakor a Symbolban kivetítőn nézheted végig a bemutatót, az este megkoronázásaként pedig Király Viktor lép fel!
Ne hagyd ki a tavasz egyik legdivatosabb és legvidámabb eseményét!
Ha nem tudsz eljönni, akkor se szomorkodj: a cosmo.hu-n már másnap megnézheted a Bikinishow-n készült videót, és ízelítőt kaphatsz a jobbnál jobb fürdőruhákból!
Április 9-én volt az Egy boltkóros naplója című film bemutatója, nekem azonban volt szerencsém már a premier előtti vetítésen megnézni. Nem kétség, ez tényleg egy igazi shoppingolós film! Bár én már ismertem a sztorit a könyvből, amit évekkel ezelőtt olvastam (itt halkan megjegyezném, hogy a regénynek van folytatása is Pánik a plázában címmel), azért a látvány magával ragadott, csakúgy, mint a Szex és New Yorkban. Nem is csoda, hiszen a filmbeli Rebecca Bloomwood stylistja Patricia Field volt, mint ahogy Carrie-éké is. Így hát csodaszép ruhákban, cipőkben és kiegészítőkben nem volt hiány! Lányok, üljetek be a moziba, és nézzétek meg ti is ezt a szórakoztató, csajszis vígjátékot, csak aztán vigyázzatok, nehogy titeket is még jobban elkapjon a vásárlási láz
Ha pedig egyenesen Patricia Fieldtől szeretnétek divattippeket kapni, akkor csekkoljátok Stílustippek rovatunkat, ahol a sztárstylist szuper videókon keresztül mutatja be, hogy mit mivel viselj, és hogyan dobd fel öltözékedet pár klassz trükkel!
Ja, és kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Alexa
A legtöbbünk erre valószínűleg azonnal igennel felel, főleg, ha egy puha kis kölyökkutya-gombócról van szó, aki fel-le szaladgál, játszik, és megédesíti gazdája napjait. Aztán ahogy felnő, úgy alakul ki a ragaszkodás, a hűség egymás iránt, és sokan a kutyákra igazi társként, sőt, családtagként tekintenek. Hiszem, hogy egy embernek szüksége van arra, hogy egy állat közelségét és önzetlen szeretetét érezze, és ez kölcsönösen nyilvánuljon meg. Ám sokan sajnos még a mai világban is kegyetlenül elbánnak azokkal, akik még mindig hozzánk, emberekhez ragaszkodnak a legjobban. Ha “megunták”, vagy ha úgy gondolják, hogy túl sok a gond velük, akkor egyszerűen eldobják maguktól kutyáikat, macskáikat, árvákká és kóbor állatokká teszik őket, rosszabb esetben még attól sem riadnak vissza, hogy a kínzás eszközeivel éljenek.
Ám ott van a másik oldal, a mentőangyalok: bár nem kutyaálom egy menhelyen élni kis helyen, mégis, az itt dolgozó emberek egy része mindent megtesz azért, hogy a lehetőségekhez mérten jól éljenek a befogadott állatok, és minél hamarabb szerető gazdára találjanak. Az arány persze még mindig nem jó: túl sok az árva állat és túl kevés a szerető gazdi, ám a lehetőség megvan, hogy jobb élete legyen ezeknek a kutyusoknak, cicusoknak.
Szívesen lennél gondoskodó gazdi? Nézz körül a menhelyeken, ahol sok-sok szeretnivaló kis állatot találsz. Van egy kedvenc kutyafajtád? Ma már egyre több fajtamentő csoport létezik, akik a különböző kutyafajták befogadására és közvetítésére specializálódtak! Vizsla-, spániel- vagy dobermannmentés, és még számtalan segítő csoport várja, hogy megmentsék és igazán szeressék a gondozásukba került állatokat.
Nézz körül az allatmenhely.lap.hu oldalon, ahol a fajtamentőkön kívül számtalan állatmenhely között böngészhetsz, sőt, még állatorvos listát is találsz!
Alexa

|
|
|