Nyár végi szünidő

2008.08.27.
cosmomagazin


Idén egy kicsit többet kellett várni a nyaralásra, legalábbis az előző évekhez képest. Június-július helyett augusztus közepén mentem szabadságra, ám a csodálatos élmények kárpótoltak a későbbi szünidőért. Egy görög sziget, Zakynthos felé vettem az utam, ami Korfu és Kefalonia után a harmadik legnagyobb ión sziget. Bár jártam már szép helyeken, mégis azt mondom, ez a kis sziget az egyik legcsodálatosabb mind közül (Málta mellett, ami személyes kedvenc).  A tengerpart kiérdemelte a kék zászló „kitüntetést”, ami azt jelenti, hogy gyönyörű és tiszta a víz és a part. És valóban, elképesztő látvány fogadott, amikor a parton sétáltam, vagy a kis öblöket néztem. Legendás olajfák, mitologikus monostorok, egy meseszép öböl régi hajóronccsal, türkizkék vizű barlangok, Sigouros, a keramikus művész munkái, igazi kis görög tavernák, sok-sok strandolás és kirándulás és persze különlegesebbnél különlegesebb koktélok és szuper bulik fűszerezték ezt a tizenegy napot.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem minden nyaraláson van egy törzshelyem. Idén egy fantasztikus hangulatú koktélbár, a Two Brothers lett a kedvencem, ahol a tulajdonosok és a felszolgálók tényleg mindent megtettek a jó hangulat érdekében. Spiros, egyik kedvenc felszolgálónk minden este három szám erejéig Elvis Presley-nek öltözött, aztán pedig az utcára terelték táncolni a bárban ücsörgőket. Ott aztán sosem lehetett unatkozni, így minden este meglátogattuk őket, aminek az lett az eredménye, hogy pár nap múlva már az utca túloldaláról invitáltak be a bárjukba, amikor a kora esti séta alatt elhaladtunk előttük :)

 

Szuper kis nyaralás volt ez is, és mint minden évben, most is megfogadtam, hogy egyszer ide még visszatérek :)

Alexa

 

Itt van egy kis ízelítő, hátha valaki kedvet kap Zakynthoshoz:

 

 Navagio öböl

Navagio öböl

 Kék barlangok

 Kék barlangok
2000 éves olajfa
2000 éves olajfa

 

Zante város felett

Elvis show :)

Elvis show :)
A Two Borthers-ben nem spóroltak a díszítéssel :)
A Two Borthers-ben nem spóroltak a díszítéssel :)

Kategória: Cosmo.hu
2 hozzászólás »

COSMOPOLITAN - Te vagy a legjobb! nagydíj - Szavazásra fel!

2008.08.21.
cosmomagazin

Idén is megrendezi a Cosmopolitan a Te vagy a legjobb! díjátadó gálát. Augusztus 19-től október 1-ig szavazhattok a honlapunkon arra a 10 magyar nőre, akiket a leginkább méltónak találtok a díj elnyerésére! A zene, a filmvilág, a művészetek, a sport és a közélet kitűnő magyar szereplői közül válogathattok. Az adott kategóriákban a legtöbb szavazatot elért díjazottak közül pedig a Cosmopolitan kiválasztja az abszolút győztest, a legeslegjobbat. A kategóriák a következők:

1.
2.
3. Üzletasszony
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.

Kattintsatok, csajok! Szavazásra fel! :)

Kategória: Uncategorized
Nincs hozzászólás »

101 szexpóz

2008.08.13.
cosmomagazin

Hello, Cosmo!Hivatalos ügyintézésből tartottunk hazafelé a férjemmel,és megálltunk az egyik benzinkútnál kávézni.
Hitetlenkedve pillantottam az újságsorokra: ”Már megjelent a legújabb Cosmo?”

Gyorsan meg is vettem.
Hazafelé a 101 pozitúrát kezdtem böngészni,majd hangosan felolvastam a páromnak.
Eléggé tüzes állapotban értünk haza, a folytatást gondolom mindenki el tudja képzelni.
Sok lepedőt gyűrtünk már össze az elmúlt 12 év alatt,de fő a változatosság. Ja, majd’ elfelejtettem megemlíteni:az akrobatikus együttlétek alatt kétfajta görcsöt kaptunk: izom- és röhögőt.
Köszönjük szépen!
Maradok továbbra is hű olvasótok:Adry

Kategória: Uncategorized
2 hozzászólás »

Filmélmények - A sötét lovag

2008.08.11.
cosmomagazin

Mostanában rengeteget járok a párommal moziba. Non-stop hallgatom tőle, hogy a Szex és New Yorkot végig kellett velem szenvednie (férfiak…), és azóta ugyan jó pár filmre beültünk, általában mindegyik tetszett mindkettőnknek. Gyanús is volt, hogy már hetek óta azt hallgatom, hogy amint kijön az új Batman-film, mi ott leszünk, ha törik, ha szakad. Így is lett, tegnap megnéztük az említett filmet. Általában szeretem a képregényadaptációkat, pont a Batman nem tartozik a kedvenceim közé. Volt egy másik ok is, amiért nem akartam megnézni: Heath Ledger utolsó alakítása miatt. Nagyon szerettem a nemrég elhunyt színészt, és nem akartam egész film alatt arra gondolni, hogy már nem él. Választásom mégsem volt, tudtam, hogy ez lesz páromnak az elégtétel a Szex és New Yorkért, így beadtam a derekam.

A film igazából nem volt rossz, bár a magyar felirat sokszor merőben eltért az angol szövegtől. Egész sok humoros párbeszéd volt, ami meg is lepett, de nagyon tetszett. A probléma ott kezdődött, hogy A sötét lovag két és fél óra hosszú. Csak egy jó tanács: ne menjetek be a terembe egy literes light colával, de ha mégis bementek, ne igyátok meg az első fél órában, mint én. :-) A vége felé az említett okból türelmetlenebb lettem és már nagyon vártam a film végét (ami nem igazán akart bekövetkezni…).

Összességében Heath Ledger fantasztikusat alakított benne, rebesgetik is neki az Oscar-jelölést, és a Batman filmek közül számomra ez még egy egész nézhető darabra sikerült.

Zita

Kategória: Uncategorized
2 hozzászólás »

Cosmopolitan ©2007