Mennyi a sok?
Tiszt
A májusi számban olvastam egy cikküket és felfigyeltem rá. Rengeteg gondolatom támadt ezzel a cikkel kapcsolatban. Címe: „Mennyi a sok?”
Úgy gondolom, meg kell védenem a nőtársaimat és magamat, hiszen ahogy azt említették, ha egy férfi megdönti a környezetében élő nők háromnegyedét, azért elismerés jár, viszont ha egy nő teszi ugyanezt, akkor durva jelzőkkel illetik. És ilyenkor botlunk bele abba a csapdába, hogy ha már elég sok ember tudomást szerez a számbeli adatainkról, akkor már csak „arra” hajtanak. Így nem lesz egy normális, hosszú távú kapcsolatunk se, ha szeretnénk, ha nem. Elkönyvelnek minket könnyű prédának. Tegyük fel, hogy egy felettébb helyes férfiba botlunk. Szórakoztató és egyéni elvárásaink nagy részének megfelel. Randizunk vele. Egyszer, kétszer, talán ötször, hatszor is és ágyba bújunk vele. Aztán ezek után kiderül, hogy ő pont annak a Jánosnak a legjobb barátja, akinek az unokatestvérével is volt már viszonyunk. Így a pasi értelemszerűen leráz. „Megvolt”- gondolja.
De hát mit tegyen egy nő, aki talán többet is akart volna? Semmit sem tud. De vezessük vissza a gyökereihez a problémát. Miért fekszünk le annyi férfival? Én nem ítélkezek, sőt azt gondolom, egy nőnek ugyanannyi joga van az egyéjszakás kalandokhoz, mint egy férfinak. De általában nem a mi hibánk, hogy cseverből vederbe esünk. Személyes tapasztalataim is bizonyították, hogy az ex hibája. Nagyrészt. Ha együtt vagy valakivel sokáig, akkor könnyű hozzászokni ahhoz, hogy valaki átölel éjszakánként, van kivel beszélgetned, van egy társad. És nem utolsósorban egy pár éves kapcsolatban vagy akár egy két hónaposban is megugrik a szexuális életed intenzitása is. Mikor eljön a fájdalmas szakítás, hirtelen egyedül leszel. Először nagyon nehéz új kapcsolatba bonyolódni, bár ezzel nem mindenki van így. De tény, hogy előbb-utóbb újra elindul az ember „vadászni”. Ilyenkor már szükségletkielégítésről is szó van, hiszen ha valaki hozzá van szokva ahhoz, hogy minden nap él nemi életet, akkor ez egy idő után elkezd hiányozni. És ott vannak a barátok, barátnők, akik már-már aggszűznek titulálnak, ha hónapok óta még csak egy csókot sem engedtél meg magadnak. És ilyenkor esünk bele abba a hibába, hogy az első randinak aligha nevezhető, átmulatott éjszakán ágyba bújunk valakivel. Másnap vagy ő, vagy mi magunk döbbenünk rá arra, hogy ezt nem kellett volna. (Persze vannak esetek, mikor jó sül ki a dologból, de mi most a ,,Mennyi a sok?”-ról beszélünk, azaz arról a nőről, akinek már nem elég a két keze megszámolni, mennyi is az annyi.) Ezek után elkeseredetten ezt megismételjük, talán valamivel hosszabb ismeretség után, és tessék. Elindultunk a lejtőn. Ilyenkor már kineveznek mindenféle könnyen kaphatónak.
Pedig mi csak a szerelmet és az igazit keressük, mert mi nők sose adhatjuk fel a reményt. Mindeközben persze természetes vágyainkat is kielégítjük, ugyanúgy, mint a férfiak. Emiatt nem kellene lenézni azokat a nőket, akiknek már úgymond túl sok tapasztalatuk van a szexben, mert az, amiért ez így alakult, és amiért még tart is, az, ha végiggondoljuk, valahol elismerendő.
