“Ma az igazság napja volt,fel kellett ébrednem az álomból a valóságba! Jól indult minden, miután minden egy pillanat alatt, MINDEN amit felépitettem az összedőlt!Szomorúság tölt el!!Annyira rossz minden, annyira nem szeretnék élni…annyira szeretném szeretni, de ő nem engedi!!!Ma az a srác, akit a mai napig szeretem, olyant mondot nekem amit nem lehet megbocsátani!Vagy csak lehet, hogy nekem nem megy!Az a baj, hogy hiányzik…de tudom a helyes megoldás az amit teszek, hogy nem beszélek vele többet!!!Eddig úgy voltunk hogy, “se veled se nélküled” !De még jó, hogy most kaptam meg azt a mondatot tőle ami lehet,hogy késöbb, 4-5 hónap múlva már 1000-szer jobban fájt volna!! Úgy érzem nem akarok szerelmes lenni többet, pedig hiányzik ez az érzés, mikor boldog vagyok mikor úgy érzem nálam nincs boldogab ember a világon!!Egyszer persze remélem tényleg lesz egy olyan férfi aki úgy fog tudni szeretni ahogy én tudok szeretni!!Szomorúság tőlt el, és fájdalom….csak bámulok magam elé, és csak egy sötét szobában összekuporodva egyedül szeretnék lenni!!!
Nem tudom hogy a ti véleményetek a férfiakról mi, de szeretném megkérdezni, hogy ti mit gondoltok a mostani férfi generációról???Mert vagy csak én vagyok olyan, aki mindig azokat a pasikat fogja ki akik kívülről olyanok mint ha aranyból lennének…és ha megszerzed akor tényleg boldog vagy de ha telnek a hónapok és megismered, akor rájössz hogy talán jobban jártál volna egy olyan pasival aki pont az ellentétje ..nem jár menő cuccokban…és nincs annyira ismert…de ha közelebről megismered akor talán ugy érzed jobban jártál volna vele, és vele talán letudnád élni az életed!!!
Szeretném ha elmondanátok véleményeteket!!!”
Melinda
Kedves Melinda!
Őszintén megvallva ezzel az érzéssel nem vagy egyedül. Jól tudom, hogy miről beszélsz…
Együtt vagy valakivel, bármit odaadnál érte, a legőszintébben, és legnaívabban szereted..úgy érzed megtaláltad a másik feled, és egyszercsak , mindössze egyetlen egy suhintással VÉGE a rózsaszín ködfelhőnek, és egy akkorát csalódsz, hogy a szíved, és a lelked apró darabkákra törik, amelyet úgy érzed már senkinek nem tudsz többé egészben odaadni, hiányzik, és azt sem tudod mit tegyél, egyik pillanatban könyörögnél, hogy ne tegye ezt, a másikban gyűlölöd, a harmadikban pedig legszívesebben belepusztulnál annyira szereted….
Hidd el, több millió lány érzi ugyan ezt mint te, pont ebben a pillanatban.. Mert az életünk olyan mint egy busz, ami szépen lassan döcög a maga útján, aztán jön valaki, aki felszáll, utazik velünk néhány megállót, majd leszáll, és utazunk egyedül, aztán jön valaki megint aki felszáll, és lehet, hogy többé már nem akar leszállni, mert Ő az, akit neked szánt a sors..
Én hiszem, sőt tudom, hogy egyszer majd eljön az életünkbe az aki valóban a másik felünk, nemcsak annak gondoljuk, aki őszintén, feltételek nélkül, valami sokkal magasabb szinten képes szeretni, mint az eddigiek…
Évi
